Elveszett lakáskulcs – mit tegyünk, ha megtörtént a baj?

Itt az év vége, az ünnepek, a partik, családi összejövetelek ideje. Az egyik helyről a másikra történő utazgatás közbeni figyelmetlenségből adódóan gyakran előfordul, hogy elveszítjük az értékeinket. Talán az egyik legbosszantóbb dolog, amit elveszíthetünk az a lakáskulcs.
Sokszor csak akkor vesszük észre, amikor már ott állunk az ajtóban és be szeretnénk menni. Ilyenkor az első dolog, hogy pánikba esünk. Pedig ha higgadtak próbálunk maradni talán még az is lehet, hogy eszünkbe jut hol hagyhattuk el őket.
Mit tegyünk ha elvesztettük a lakáskulcsunkat?
Gondoljuk át az útvonalunkat merre jártunk!
A legfontosabb hogy ne essünk kétségbe! Ne kezdjünk el ijedten bolyongani a városban, inkább próbáljunk meg lehiggadni és végig gondolni, mégis merre jártunk, és vajon hol hagyhattuk el. Volt-e a nap folyamán olyan, hogy a táskánkból egy nagyobb holmit kivettünk, mellyel együtt véletlenül kivehettük a kulcsunkat is, úgy hogy észre se vettük? Ez lehetett egy füzet, melynek a lapjai közé beszorult a kulcs, vagy egy sál, pulóver. Könnyen lehet, hogy a kulcs még mindig a járdán hever, ezért körültekintően menjünk végig azon az útvonalon ahol esélyes, hogy elhagytuk.
Kérjünk segítséget a közösségi oldalakon keresztül!
Manapság már minden nagyobb városnak van külön csoportja a különböző közösségi oldalakon, ahol gyűjtik az elhagyott-megtalált tárgyakat. Meglehet, hogy valaki megtalálta a kulcsunkat, és már feltette oda, hiszen az a célja, hogy előkerítse a gazdáját. Ha nem találunk ilyen képet vagy posztot, akkor érdemes lehet kiírni egy bejegyzést, hogy pontosan mit keresünk, és körülbelül milyen útszakaszon hagyhattuk el az adott kulcscsomót. Érdemes megemlíteni, hogy hány kulcs volt rajta, esetleg milyen kulcstartó. Ne felejtsünk el megjelölni egy helyet vagy elérhetősége, amin keresztül az esetleges becsületes megtaláló vissza tudja adni az elveszett kulcsokat.
Első a biztonság! Cseréltessünk zárat!
Ha már minden követ megmozgattunk és semmi remény a kulcsaink megtalálására mindenképpen forduljunk egy zárszerelő szakemberhez és cseréltessünk zárat, hogy véletlenül se érjen bennünket kellemetlen meglepetés. Sajnos sose tudhatjuk, hogy az elveszett kulcs végül kinek a kezébe köt ki.